ODÜSSZEIA

Ma este szomorú vagy. Ahogy elnézem, nem vigasztal a rajz, az írás, nem oldja a magányodat az esti kalandfilm, a mesék, nem kötik le a figyelmedet a reklámok, nem vagy jól.

Talán nem én hiányzom. Hanem az a furcsa valami, a család, ami nem volt igaz, de volt, míg most színről színre, csak éppen a semmi.

A létezés persze teljes. Azzal a kitétellel, hogy mindketten elbaltázzuk a házasságunkat, én már nem először, talán utoljára, de te - nem tudom.

Talán meg kellett volna akadályoznom, hogy higgy nekem. Oda kellett volna kötözzelek az árbocokhoz, amikor először kezdtem el siránkozni, milyen magányos vagyok. Nem tettem.

Nem állítottalak meg, nem küldtelek haza, hogy időben lefeküdj, előkészítsd a holnapi ruhád és jó éjszakát kívánj a gyerekeknek.

És most már szomorú vagyok. Leülök olvasni, tervezgetem a holnapot - nem megy. Mert nem vagy jól, tudom. És én nem vagyok veled.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.