a tudományosság látszata
2010.05.24. 10:26
A TUDOMÁNYOSSÁG LÁTSZATA KÉRDÉSHEZ
Próbálok érthetően írni. A nyelvi eszköztár, amellyel a tudomány a lelkünket és annak rezdüléseit elemzés tárgyává teszi, a terminus technicusoknak az áradata, amellyel a rendszertan eleven érzéseket vet alá vivisectionak, kísértetiesen emlékeztet egy történetre a keleti és a nyugati bölcsről.
Mindketten egy virágot szemléltek. A nyugati filozófus egy darabig nézte a virágot, majd fogott egy szikét, egy mikroszkópot és apró darabokra metszette az eleven lényt. A keleti sokáig ült a jelenés előtt. Nézte, lassan minden mozdulatát saját mozdulatává tette, míg végül ő maga volt a virág, akkor felállt, távozott.
Egyszerű, hétköznapi élményekről mesélek, minden tudományosság igénye nélkül.
Meggyőződésem, ha igaz a triszmegisztoszi képlet, akkor miért is ne lehetne egyszerű dolgokról egyszerűen, paradox dolgokról paradoxonok képében, egy ellentmondásokat kiküszöbölő logikai konstrukcióról a logika nyelvén beszélni?
Épp csak a kiindulópontunk különbözik.
Az életszövevényt nem tekintem a tudományok fenségvízének. Mi élünk ott. Következetlenül és bonctani felszerelések nélkül. Én ehhez az emberhez beszélek, és őt vajmi kevéssé vigasztalják a neuronok vagy a fraktál-elvűség.
Ha tehát fáradt vagyok, és ez nap mint nap előfordul, akkor én nem tudatállapotokról beszélek, hanem arról, hogy élünk és időről időre kétségbeesetten próbálunk azzá válni, ami magunk sem tudjuk, mi volnánk.
Mindennek semmi köze a kémiához. Ha puszta stimulációval elérhetnénk, ma már ez nem ritka, hogy folyamatosan vigyorogva bámuljunk a világba vagy Sztahanovként, üdvözült mosollyal gyilkoljuk magunkat a munka frontján és én rádöbbennék, hogy boldogságérzetemet mindössze a fizioterápiás agymosásnak köszönhetem, nem, köszönöm, nem kérnék belőle, ahogyan te sem.
Tudománytalanul és zavart-zavarodott lélekkel keressük egymást-önmagunkat, ez minden, amit látok, és ez minden, amiről beszélnem egyáltalán lehet.
Azt mondod, semminek definiálod magad. Nem logikai paradoxon ez. Életérzés. Pokoli, elviselhetetlen, mert az ember mégis csak többnek véli magát, mint puszta semmi.
Ez az a pont, ahol én belépek. Ez az a pillanat, amikor hallom is talán, amit mondasz. A fájdalmat, a némaságot a szavak mögött. Igen, ezt a világot ismerem.
De mit kezdjek én azzal a másikkal, ahol minden olyan kristályosan tiszta és levezethető?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dr. Jeckyll & Mr. Hyde 2010.06.10. 20:44:21
Nagyon aggódom Kegyedért.
Már majd egy hónapja egy hang sem hagyta el torkát és azért ez...
Szóval aggódom. Amennyiben leheztséges egyhalvány életjellel nyugtasson meg.
Köszönettel a jel mésik végéről,
Jeckyll & Hyde
lethe · http://blog.hu/user/285780/tab/data 2010.06.10. 20:52:00
Ez egyszerűen hihetetlen és csodás, hogy eszedbe jutok - lám, az önzésem még mindig a régi... :)))
Minden rendben, kedves Split Personality, dolgozom megállás nélkül, nem marad időm aludni, de már csak pár nap, utána jövök, írok, mesélek - annyi mindent szeretnék veled (veletek) megosztani... :)))
És persze a fagylaltomról sem mondanék le semmi pénzért... :)))
Dr. Jeckyll & Mr. Hyde 2010.06.19. 09:16:21
No majd ha lesz időd, akkor várunk:-) vissza.