MEGKÉSETT INKVIZÍCIÓ

Nincs ez így rendjén. Ezer máglya után is vallom, az ember nem azáltal és annak okáért morális lény, mert erkölcsi fantomokkal bástyázza körül vérszomjas természetét, hanem mert, ki tudja milyen megfontolásból, talán csak kedvtelésből, talán mert megelégelte a létezést, előfordul, hogy mégsem öl. Különösen, ha farkasvér csörgedezik az ereiben.

Van, aki azt állítja, a farkas éppúgy képes átharapni ellenfele torkát, mint felebarátaim, mégoly szánalmasan kínálkozzék is fel a fegyvertelen, én mindenesetre másképp vagyok ezzel. Míg történeteimben a különös kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal elkövetett filantrópia eseteiről számolok be, többnyire egyes szám első személynek tulajdonítván a gazságokat, a förtelmek javarészt az írói képzeletnek vagy a mesemondó rettegés utáni vágyának tudhatók be, amit a kevésbé edzett olvasó akaratlanul is készpénznek vesz.

A köznapokban másképp van ez. Nekem például már jóideje nem kívánatos az embervér. Tudom, Helénát Trója minden asszonya megvetette, hitvese oldalán álomtalanul nyögött az éjszaka, s hogy ott kísértett, ott dübörgött homlokán az emlékezés, megannyi szív szorult marokba tehetetlenül és tétlenül.

Vagy volna valami Heléna büszkeségében, ami a követ hajító kéznek megálljt parancsolhatott?

Nem áltatom magam. Van, aki bosszúra éhes. Van, aki poklokat idéz és nem éhségből, de gyűlöletből öl.

Mit mondhatnék? Vagy megölsz, mert őszinte volnék veled?
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.