EMLÉKEK


A gyors beavatkozás, a kapaszkodók a fürdőszoba falán, a rengeteg pénz, hogy gördülékenyen menjen a műtét - elmúlt a nyár.

Igaz, számoltam a lehetőséggel, hogy keréken végzem, néha álmodozásnak is átadtam magam, a kaméliás hölgy, a szánalmat ébresztő öregasszony, de nem vidám.

Először a fájdalom. Hogy a végtagok még hónapok múltán is képesek úgy viselkedni, mint ha részem volnának és hol viszkető, hol zsibbadó érzést közvetíteni az idegrendszer felé, tudtam. A fájdalom mégis meglepett.

Az öltözködés, márpedig egy nő a legkevésbé sem tűri meg mások jelenlétét a legféltettebb titok, a szépítkezés és az öltözködés ideje alatt, elviselhetetlen, hogy minden araszolás, minden erőn felüli próbálkozás, hogy mire rajtaütésszerűen beköszönt a reggel, kisimult arccal, csillogó szemekkel mosolyogjak szeretteimre, a fájdalom olyan mélységeit szakítja fel, amely után néma, gyötrelmes percek telnek el mire visszatér az eszmélet - erről egyetlen könyv sem írt.

Élek. Így is csodálatos. Közelről érzem, ahogy susognak a lombok, ha elhullajtják a koronájukat, közel kerülnek hozzám, mint minden, ami enyészet, körforgás, kedvemre való -  jó volna áldott, termékeny föld lenni fiatal, gyönyörű fák alatt!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.