szemenszedett hazugság
2010.07.17. 01:26
SZEMENSZEDETT HAZUGSÁG
Láng Júlia vagyok. 1957. május 18-án születtem Budapesten, egy háromgyermekes sváb-zsidó család legifjabb sarjaként, apám és anyám kedvence, a széplelkű, az elkényeztetett.
Három évesen a Szovjetúnióba költöztem a szüleimmel. Mivel nem tudtam megbocsátani, hogy elszakítottak az otthonomtól, némaságba fordultam, behúzódtam az óvoda babaházába, énekeltem és meséltem képzelt barátaimnak, míg végtére hazahoztak, ahol nagyanyám gondjaira bízva rövid időn belül beláttam, Moszkva nem is olyan rettenetes, és amint lehetett, követtem testvéreim példáját és megszakításokkal, de zökkenőmentesen folytattam odakint az életemet.
Úttörő nem voltam. Pionír nem lehettem, egy külföldi soha nem megbízható. Elmaradt a KISZ és a KOMSZOMOL, ha mond ez bármit, és ezzel minden, ami párt és politika.
Kétlakiként nevelkedtem. Kettős tudattal lélegeztem és lélegzem ma is, barátokkal és társakkal ott, egy fogadott nővérrel itt, őt levélből ismertem, később megtudtam, ragaszkodása oly mély és őszinte volt, hogy felcseperedvén nem nyugodott bele a távolságba, egy sikertelen házasság és némi elektrosokk után öngyilkos lett.
Én magam a jég hátán is megéltem. Szemrebbenés nélkül hazudtam, esküdöztem, hogy nemcsak síelni, de korcsolyázni, hímezni, faragni, énekelni, táncolni és verselni is tudok, széltében-hosszában meséltem, hogy anyámnak ezüst és arany ruhái vannak és csak a szerénysége nem engedi, hogy kérkedjen a kincseivel, ráadásul tündér és varázsló, aki, ha bántanak, bűbájjal és boszorkánysággal áll bosszút ellenségeimen.
Anyám filozófiát tanított. Apám negyven éves koráig grafikus munkával, később programozóként kereste a kenyeret.
Egyszer lopásra adtam a fejem. Épp csak egy krétát csentem el az iskolából, hogy rajzolhassak az aszfaltra, de mert nem bírtam aludni, a lelkiismeret furdalását már akkor sem viseltem, bevallottam mindent és vezekeltem.
A hosszú évek után egy igaz baráttal zárult az egyenleg. Őt tizenhat évesen láttam utoljára, akkor felvettek az egyetemre és én visszavándoroltam Dubnából ide, a Gellért-hegyre.
Csúf, magányos időszak következett, rengeteg megpróbáltatással, ismerőssel és kudarccal, míg 1974-ben otthagytam az egyetemet és Pusztaottlakára mentem képesítés nélkül tanítani.
Okítottam kémiát, matematikát, történelmet, fizikát – vajmi kevés sikerrel. Első szakfelügyelőm nemcsak megszégyenített, de azt is megjövendölte, hogy sosem lesz belőlem tanár.
Ugyanabban az évben, szüleim tudta nélkül, attól való félelmemben, hogy moszkovitaként beprotezsálnak, teljes titokban felvételiztem a filozófia fakultásra, és mert itt találkoztak a világ bogarasai és élhetetlenjei, a választás helyesnek bizonyult.
Közben megöregedtem. Háromszor voltam férjnél, háromszor váltam, két évet éltem békességben és szeretetben első férjem, egy szír palesztin férfi oldalán Damaszkuszban, bejártam jó néhány országot, majd orvosaim sugallatára, akiknek köszönhetően azt hittem, nem lehet gyermekem, feladtam mindent és csak a munkámnak és a tanulásnak éltem, míg arra nem ébredtem: állapotos vagyok.
Mindhárom gyermekem a természet csodájaként látott napvilágot. Mindhárman tökéletesnek, nagyszerűnek születtek és mindhárman ma is remek emberek.
A házasságaimat kevesebb áldás kísérte. Indulatos voltam, féltékeny, bolond, felrúgtam minden játékszabályt. Legutóbb kislányom apja térített észhez, amikor azt mondta, szeret, majd elhagyott, saját bevallása szerint, mert nem bírta mellettem a szenvedést.
Maradtam én. Önakaratomból és öntörvényűen.
Ahogy most visszanézek, kedvem volna megkockáztatni: vénségemre, végtére is, megtaláltam a bölcsek kövét.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dr. Jeckyll & Mr. Hyde 2010.08.21. 11:04:25
Mi történt a világgal az elmúl 50 évben?
Ugye nincsenek is rossz emberek, csak... valahogy nem mindíg sikerülnek jól a dolgok?
...és....
Ugye lehetséges boldognak lenni?
...
és kérlek válaszolj olyan kérdésekre is, amiket fel sem tudok tenni.
De jó, hogy itt vagy! Újra! :-))
Isten hozott!
lethe · http://blog.hu/user/285780/tab/data 2010.08.21. 11:14:45
A Jóisten áldjon meg! Hát persze, hogy jóemberek vannak és csakis jók! És hát persze, hogy nem sikerül semmi úgy, ahogyan azt mi eltervezzük, tegyük hozzá, hála Istennek, mert képzeld csak el, mi történne, ha minden úgy alakulna, ahogyan mi azt a magunk igencsak énközpontú szemléletünknek birtokában szeretnénk!
Hoppá! Talán illenék szólnom a hosszú hallgatásomról is...
Bocsánat, bocsánat, bocsánat!!! Nem olvastam a leveleimet, nem jártam itt, a blog oldalon és másutt sem, talán meg is haltam egy kicsit, és naná, hogy amint kezdenék magamhoz térni, olyan indulatok fogadnak, hogy csak kapkodom a fejem, de ez már az én életem, nekem kell boldogulnom... :)))
Te jól vagy?
Jut eszembe, igen, lehetünk boldogok, még ha nem is mindig fájdalommentes a boldogság, de mindenképpen jó, nem is jó, egyenesen a legjobb, ami történhet velünk, ha nem a szűk és önző értelmezésre gondolunk. :)))