SZEMTŐL SZEMBE A TÖRTÉNELEMMEL

friedman sándor - djerassi és a parnasszus

Miért vagyok én olyan bölcs, Miért vagyok én olyan okos, Miért írok én olyan jó könyveket - íme a fejezetcímek, amelyek nélkül ma is roskadoznánk a képmutatástól, Dunát rekesztenénk az álszerénységgel,  ellepne minket a szolgalelkűség.

Nem vagyok Nietzsche. Leginkább az anyjára emlékeztetek, leszámítva azt a néhány évtizednyi anakronizmust, amely elválaszt bennünket egymástól, amennyiben ember fia, ha képes mellettem felnőni, az vagy filozófus, vagy megöli magát.

Nagyszerű vagyok. Nem tudom mi a megfelelő szó, a tehetséget kevésnek érzem, a zseniálitást nem kockáztatom, de dilettánsnak remek, aki arról végképp nem tehet, hogy tele vagy kishitűséggel, rettegsz, hogy versenyfutás az életed - engem az nem érdekel.

Egyetlen dologra kértelek. Légy hű önmagadhoz, és ha nem tudod, mi vagy és mennyit érsz, ne tudd. Nem tudni, vállalni a nem tudást kiváltságot jelent.

Szegény kicsikém. Vagy megfertőzött a siker? Apád elismertsége, a kortársak középszerűsége, a kényszerképzet, hogy tartoznod kell azok közé, akik tüdőből fújják a történelem árbocait? Talán ez ártott meg neked.

De tudod mit? Nézd meg Klee Angelus Novus-át. Vagy vedd elő Walter Benjamint. És azok után, ha még eszedbe jut az angyal, ne bánd, hogy palira vettelek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.