MESÉL AZ ERDŐ

Ebben az országban kezd divattá válni, hogy az emberek, ahogy veszítik el az egzisztenciájukat, azt gondolják, hogy egy házasság vagy egy szerelmi légyott meg fogja oldani az összes problémájukat.

Uram Isten! Férfiak kínálják fel a testüket némi ellátás és fedél fejében, nők követik irigy pillantással, amint a gyereknek tejet és tojást veszek. Mi van itt?

Hogy a nyomor felemészti az erkölcsöket, azt eddig is tudtam. És eszem ágában sincs rosszat gondolni azokról, akik megtennének bármit, hogy túléljenek.

De a fenébe is, itt már minden lehetséges? Itt már valóban száz forintokért fogják legyilkolni egymást az emberek? Egy priccsért a híd alatt vagy egy tányér levesért?

Ha sejtettem is, ennyire élesen nem láttam soha.

Már azt is érzem, ahogy fojtogat a gyűlölet. Mert még élek. Mert a gyerekeimnek még van szobája, mert még csak egy helyen van hátralékunk, azt még kinyöghetem, mert még nem a szabad ég alatt töltjük az éjszakát.

A Farkaserdőben emberek laknak. Nem kempingeznek, nem a szalonnájukat sütögetik, hanem az otthonuk.

Muszáj megvárni, hogy az egész ország egyetlen óriás Sherwood legyen?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.