CAMERA OBSCURA

Ezt is megértem. A vég, a kifejlett példány, az érett hering. Tányérról bámul fölfelé.

Szép rendetlenségbe köti mind együvé vadját az éj , az iratokat és a formulát: költő, lopj, csak rajt’ ne kapjanak!

A távoli házat camera obscurán át nézem. Furcsa szerzet, ha távolabb viszem a szemtől, fekete-fehér ablakokba tömöríti szépséges virágait a látóideg.

Este megszűnik szín, varázs. A szív zörög, az alkotó kávét darál.

Miért hisszük, ami pazar egyszerűségében a föld mélyéből dübörög? Miért reméljük, hogy van illuzió, az, amit a játékos árul?

A csoda együgyűség. Az együgyűség balgaság. A balgák boldogok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.