ALLISON PORTCHNIK ÉS A NEVEK

Beszéljünk mindjárt a nevekről. Gondoltad volna, hogy a névnek nem csak jelentése van, de önálló élete?

Hogy bolond öregapád Schwartz-ról Feketére módosít és te azóta is nyögöd a magyarosítás minden bánatát?

Hogy Eszternek keresztelnek és te attól kezdve akkor is csillagként ragyogsz, amikor épp tüdőgyulladásban fekszel percenként ötven fulladás között? És mindez nem az etimológia, hanem a titokzatos dallam miatt, amely a névben rejtőzik?

Vagy legyél, a játék kedvéért, Barna. Fekete Barna, a színművész. El tudod képzelni, milyen gyönyörű? Igaz, rajtad röhög egész Bergengócia, de hidd el, több ez, mint szülői tévedés. Maga a végzet.

Nem tudom. Amikor érkezik egy újabb szerető, meghallom a nevét, és úgy viselkedem, mint Woody Allen, amikor csettintve megismétli: "Portchnik... Allison Portchnik... Hmmm... Nem semmi..."

Máris magam előtt látom a kafkai élményt, az éjszakát Maharishivel, a beszélgetést a Kennedy gyilkosságról és, nem tehetek róla, nevetnem kell.

Aztán ott vannak a Föld Andrások meg a Hegyi Mandragórák. És akkor hálát adok az Istennek, hogy engem egyszerűen, csak így, Kovács Zsuzsinak hívnak, mert ennek csengése van, ez friss, ez üde, erre még az esztéták sem figyelnek, egyszóval biztonságos.

https://www.youtube.com/watch?v=Z4Nu7NREGjw

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.