NAGYANYÁM RIGORÓZUS EGY NŐSZEMÉLY

Nincs rossz idő, csak alkalomhoz nem illő felszerelés. Úgy hangzik, mint nagyanyám, aki szerint nincsenek lehetetlen helyzetek, csak tehetetlen emberek.

Azért az attól függ. Hogy ki fázik, miért és mikor. És hát biztosan alulöltözött vagy lázas vagy fáradt, olyankor fázósabbak vagyunk, és tényleg jó, ha én megőriztem ebben a az augusztusi őszben is a komfortérzetem, de hogy az orruk alá dörgöljem, amiért gondatlanabbak nálam, az azért nem vonz.

Még akkor sem, ha egyébként nem rajongok értük. Még akkor sem, ha holnap ők teszik majd nekem a megjegyzéseket. Még akkor sem, ha ez az egyedüli, a soha vissza nem térő alkalom, hogy az orruk alá dörgöljek bármit.

Valahogy kiölték belőlem. Vagy ki sem alakult talán. Mert nálunk mindenki olyan kurva okos volt, mielőtt végbevittünk volna valamit, de azután, hogy egyikünk megcsinálta és pofára esett, utána soha nem hangzott el, hogy "Látod, megmondtuk... Látod, ha gondolkodtál volna..."

Mindenki pontosan tudta, hogy pocsék, hogy a legtöbb, amit ilyenkor egyáltalán tenni lehet, ha maradunk csöndben, ha jó nagyokat hallgatunk, és csak a legközelebbi akciótervnél kerül elő, akkor sem a házi balekra ujjal mutogatva, mert bármelyikünk lehetett volna ő, hogy érdemes azért ezt vagy azt másképpen fontolóra venni.

Tizenhat óra, hetven fok Fahrenheit, tizenharmadika. Nézem az erkélyünkről a délutánt, egyik-másik kánikulához öltözött szomszédomat, akad, aki vacogva húzza szorosabbra magán a karját, és eszembe jut: "Egy szál pólóban azért hideg lehet."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.