A BŰNHŐDÉS GONDOLATA

Ahhoz, hogy bűnhődni tudjunk, előbb el kell követnünk a bűnt. Márpedig a nagy többség úgy éli le az életét, hogy a főbűnöket legfeljebb hírből ismeri, és ugyan mit tud a bűnhődésről az, aki sosem volt bűnös?

Divat ma büntetésként megélni a sors szeszélyeit. Elveszíted az állásod? Viseld méltósággal. Leszázalékolnak? Őrizd meg hidegvéredet. Elhagy a szerelmed? Adj hálát az Úrnak, hogy mostantól első kézből tapasztalod meg, milyen az, amikor szajhává tesznek akaratodon kívül. 

Nem. A sors csapásait én nem tudom sem büntetéssel, sem éppen ezért bűnhődéssel társítani.

Ahhoz ugyanis nekem bűnösnek kellene lennem. Csakhogy kötve hiszem, hogy Jób bűnös volt, amikor leprával és fekélyekkel jutalmazta őt a Gondviselés. És kétlem, hogy Ábrahám kihívta maga ellen az Úr haragját, amikor egyszülött fiát kellett felvinnie Mória hegyére.

Épp csak annyira vagyok bűnös, hogy ha fázom, kabátot veszek, szedek pár szilvát, ha megéhezem, szeretőt tartok, ha szomorú vagyok. Ez nem lehet bűn.

És ha tizenhat évesen teherbe estem és abortuszom volt, akkor nekem már örökké vezekelnem kell? Mégis meddig? Nem volt elég a tíz év, amikor azt hittem, nem lehet gyermekem? Nem volt elég a rákövetkező összes, amikor nem tudtam elfelejteni? Nem elég a homlokomon a bélyeg?

Tudom, Isten dolgába nincs beleszólásom. Egyébként szerintem, neki sincs sok köze hozzám.

Úgy hogy szenvedni hajlandó vagyok. De hogy még bűntudatom is legyen amiért nyomorult vagyok? Az kizárt, hogy ezzel nyernék bűnbocsánatot.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.