FELDMÁR ANDRÁS - LÉGY A LEGJOBB BARÁTOD

Nem szokásom idézetekkel terhelni az oldalt, a következő részletet egy barátom küldte, szerintem nagyon jó.

"A szadizmus lényege a más ember elleni erőszakból, a fölötte való uralkodásból nyert öröm. Azok a szülők, akikből hiányzik az empátia, szükségszerűen válnak szadistává. Ez nemcsak a szülőkre vonatkoztatva igaz, hanem az orvosokra, terapeutákra, tanárokra, ápolókra, edzőkre és még sok másra is, akiknek helyzetükből fakadóan a gondoskodás a dolguk.

Azok képesek leginkább gondoskodásra, akikben ég a kíváncsiság a mások vágyai, érzései, gondolatai iránt, és fontosnak tartják, hogy mások jól legyenek. Bennük állandóan munkál a késztetés, hogy használják az empátiát, az intuíciót ami nélkül nem juthatnak másokkal közös nevezőre, nem folytathatnak másik emberrel közös életet. Ha például egy anya a függetlenedés felé taszigálja gyermekét, megvonja tőle az empátia rezonanciáját. A gyermek azonnal magányosnak, kivetettnek érzi magát. Az anya bölcsességét nem meri kétségbe vonni, ezért szégyellni fogja mindazt a félelmet, ellenállást, sóvárgást, belső elbizonytalanodást, amit az anya idő előtti leválása szükségszerűen előidéz. Az empatikus reakció hiánya mindig a megalázottságba, a szégyenérzetbe torkollik. Ez van annyira fájdalmas, mint a fizikai test égési sérülése; a gyermek hamar megtanulja kerülni az anyja iránti érzelmek kinyilvánítását, majd mindenfajta kapcsolatában is. Ebből némaság és magány származik, az embert megbénítja a kettős kötődés, hogy vágyik ugyan a kapcsolatokra, de retteg is tőlük.

Ha az anyám állandó nyomás alatt tartott, ha az apám szüntelenül kritizált, mindig csak a hibákat kereste bennem, akkor nincs más választásom, mint beépíteni őket magamba: egyszercsak azt veszem észre, hogy állandó nyomás alatt tartom és szüntelenül kritizálom magam. Ahogy velem bántak, úgy bánok én is magammal, és úgy bánok azokkal, akik a legkedvesebbek, akik a legközelebb állnak hozzám. Ön-empátia nélkül maradok. Innen fakad minden önpusztító viselkedés.....
Hogy tisztán lássam magamat, meg kell változtatnom önmagamhoz fűződő viszonyomat. Miért ne támadna bennem égető kíváncsiság saját élményeim, saját vágyaim, érzelmeim, gondolataim, cselekedeteim iránt? Miért ne kerülhetnék kapcsolatba önmagammal? Ha olyan kedvesen és empatikusan kezelem magam, ahogy a szüleimnek kellett volna, ha lehetek önmagam legjobb barátja, tekintet nélkül arra, hogy félelmeim szerint milyen aljas, őrült vagy beteg lehetek, akkor és csak akkor valóban élvezhetem az életemet, mielőtt meghalok. Ha önmagamhoz fűződő viszonyom ellenséges, akkor nem sok energiám maradhat másokra.

Az önmagammal való örömteli egymásra találás előfeltétele annak felismerése, hogy sem a szüleim, sem a terapeutám, sem a szeretőm, sem a barátom nem lesz képes visszacsinálni a korai elválás, megalázás, megszégyenítés okozta károkat. Ami megtörtént, az megtörtént. Egy fontos rész belőlem elrejtőzött, és ha azt a részt meg nem találom, akkor nem leszek képes teljes életet élni. Ez a megbántott, szomorú, rettegő, félénk, érzékeny rész a lényegem. Az én dolgom, az én felelősségem, hogy megismerjem és szeressem önmagam, miután megtaláltam, és ez a felismerés könnyeket csal a szemembe, szomorúságba és gyászba borít - oly sok mindent veszítettem el, amíg rejtőzködtem szégyenemben, és vártam, vártam..."

Feldmár András: Légy a legjobb barátod

eric clapton - wonderful tonight

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.