A NAPHERCEG

Látod, ma megint aludtam, pontosabban aludtam már kora este és utána hajnalig, közben viricskolás, a teljes züllés, Kisvárosi gyilkosságok, néha felébredek, félálomban hallom, amint Pandóra szelencéjéből előlép a gyilkos, aztán békésen alszom tovább, átalszom az újabb részeket, végül üvölteni kezd az óra és én rohanok lélekszakadva, hogy élvezzem a gyermekmegőrzés szépségeit.

Minden flottul megy. A gyerkőcöt megetettem, leraktam aludni, és mert reggel már annyi minden történt, annyi minden felkavarta az egyensúlyomat, leülök írni, hogy múlassam veled a délutánt, na és hogy téged mulattassalak.

Persze, nem hiszem, hogy reggeltől éjszakáig nevetőgörcsben kellene fetrengenünk. A baj az jönni szokott kérés nélkül és csőstül, van mindig, bár engem most igazán elkényeztet a sors, én itt vagyok veled, az unoka sem rendez jelenetet, amúgy nem szokott, még két nap Hawaii és kezdődik a meló, addig még türelmes vagyok, és ha nem sürgetsz, hogy főzzek egy csirkepaprikást, na meg hogy töltsem veled az éjszakát, akkor az egyszerűen mennyei, mert érzem, bármibe fognék, csak elhamarkodnám, annak pedig ugyan mi füle-farka volna.

A pánik enyhül. Igaz, továbbra sem tudom, mit akarok, jó volna veled tekeregni, és ha véletlenül nem kötnénk ki egymás paplanos vagy paplantalan ágyikójában ma sem, jó volna tudni, hogy van a világon egy Napherceg, csak nekem, és nem odadobni téged és minden álmot annak a léha pillanatnak, hogy utána bölcsen elmerengjünk a kételyen: mi igaz és mi az, ami mindebből megmarad.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.