ÉRTEKEZÉS A SEMMIRŐL

Nem tudom. Nem volt semmi, a semmi pedig igen súlyos dolog.

Reggel átmentem a fiamékhoz, van egy másfél éves gyermekük, igyekeztem úgy eltölteni az időt, hogy mindannyiunknak jó legyen, félig sikerült, és minél tovább maradtam a kicsi közelében, annál különösebb szomorúság fogott el, hogy ez csoda, az élet, és élek én is, és te is, és élünk mindannyian, és nem tudom, mi vár rám, talán tényleg csak várakozom, mint Beckettnél Estragon, és közben az a csöppség felnő, és akarni fog, és azt képzeli majd, hogy herceg, és csak egyszer, egyszer látnám, hogy az ember az, ami!

Persze már megint végletekben és zavartan fogalmazok, hiszen láttam és tudom, hogy létezik Boldogság-sziget, de a fenébe is, néha mégsem hiszem!

Aztán, ahogy mentem hazafelé, este volt, néztem az embereket, ezt gyakran megteszem, olyan sok a fáradt ember! És olyan sokan akarnak valamit görcsösen, szinte az arcukra van írva az a feszült akarás, és ettől már összeszorul a szájuk, már nem nevetnek, és ez szomorú.

Ilyenkor igyekszem rámosolyogni valakire. Férfira nem szabad, még félreért. De a nők, ha a helyzet engedi, visszanevetnek.

Hát ilyen marhaságokról értekezve érkeztem el a gondolathoz, hogy úgy érzem, gyönge vagyok és fáradt, ilyenkor a legjobb, ami történhet, ha hagyod, hogy legyek, éppen úgy, ahogy a semmi is, ami pedig igen súlyos dolog.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.