NEM ÍROK NEKED

traveling wilburys - end of the line

Vagyis nem írok neked. Nem neked írok. Írok, de nem neked. Neked, de nem írok. Még csak nem is üzenek.

Egyébként vicces. Ma azon kaptam magam, hogy már nem nyugtalanít, hogy mit gondolsz. Nem kelti fel az érdeklődésemet, hogy ki olvas, ki nem, mit tekint a Tisztelt Olvasó igaznak és mit társít a hazugság jelzőjével.

Ha van kedvem, írok. Csak úgy. Mert éppen időm engedi vagy nincs kedvem élő embert elküldeni a jó édes anyjába.

Vagy rámtör a melankólia. Na és?

Abból indulok ki, hogy ez nem faliújság, hanem napló, még akkor is, ha nyilvánosra sikeredett, mert itt van a lányom, ő is folyton elöl hagyja a füzeteit, aztán mégsem olvasok bele.

Vagy az más? Mert az nincs "publikálva"? "Igaz, igaz, Ványadt Ványadtovics Vinyov. Mintha csak magam mondtam volna!" Viszont ez meg itt mégis csak az én fellegváram, tehát azt írok, ami nekem jól esik, és nincs többé, juj meg jaj, meg ilyeneket most miért írsz, meg most akkor hogy van ez, vagy ha mégis van, az már nem az én bajom.

Azt gondolsz, amit akarsz. Még azt is gondolhatod, hogy mégis csak minden a tiéd. Egy fenét. De én már nem vitatkozom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.