SE FLÖRT, SE JÁTÉK

aerosmith - dream on

Valamelyik este történt, hogy leültem az íróasztal mellé, magam elé tettem az életem és, Ivan Nyikolajevicshez, a nagy orosz bölcselőhöz hasonlatosan azt mondtam: „Na, ennyit erről! Ezt már akárhogyan is számolom, szerelem ebből nem lesz, se flört nem jön össze, ideje levonni a konzekvenciát, magamba szállnom és arra összpontosítanom, ami a hatalmamban áll, vagyis jöhet a semmittevés!"

A semmittevés persze rendkívül összetett fogalom az én szóhasználatomban. Idetartozik a gyerekek ellátása, a bevásárlás, a háztartás folyamatos fenntartása elemi, ámde működőképes szinten, a munkaköri leírás paragrafusainak szigorúan vidám betartása, felkészülés a lehetetlenre, az órákra, az örökös kételkedés és kíváncsiság, hogy amit összehordok egy-egy beszélgetés során, annak legyen, ha más nem, valami műveltség alapja, és persze Rita, Ritácska, mindig és mindenek felett, aki lassan már serdül, de még mindig úgy beszél velem, mintha egyek volnánk, noha pimasz és szeszélyes, akár az anyja, mégis megköveteli, hogy együtt bámuljuk a jövendőbeli képét, meghallgassuk a legújabb trágárságot a youtube-on, elénekeljük, hogy „Élj vele boldogan!”, ő pedig cserébe rám szóljon, hagyjam már abba - valahogy így néz ki ez a semmittevés és, bevallom, igencsak időigényes valami.

Kimondtam egyszóval, hogy bevégeztetett, nyugodjak békében, álmodjam én az ártatlanok álmát és hagyjam a szerelem és minden összetevőjének problematikáját az ifjú és meggondolatlan utókorra, amikor, magam sem foghatom fel, miért, mérhetetlen szomorúságot éreztem.

Nem is a Józsit sajnáltam. Nem az Elemért vagy a Sándort, hanem magát a percet, hogy repülhetek, vágyakozhatok, remélhetem a csodát, ami, ahogy azt mindannyian tudjuk, nem jön el soha.

És mégis. Vajon meg tudom-e majd őrizni a mosolyomat, azt a kegyetlen élni akarást, ami mindig is magával ragadott a szélsőségek legészbontóbb viharán át a teljes megsemmisülésbe, tudok-e majd nevetni, amikor velem szembejössz és még csak nem is sejted, hogy én vagyok az a nő, akivel nem találkoztál, akit perfid pimaszsággal hagytál várakozni az estében és a késő őszi ködben, akit nem hívtál, nem ismertél és nem látsz már emlékeidben sem?

Azt hiszem, szeretni fogom a semmit. Azt hiszem, nem félek elvágni azt az utolsó szalmaszálat, hogy elengedjem a kezed, mert nekem már komoly pártfogóm van, nekem már mindent szabad.

Tegnap beszéltem Istennel. Azt mondta, magányos. Nála kevesebbel nem érem be én sem, ha egyszer itt vagyok, ha egyszer nélküled is mindig veled vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.