ÖREGEDÉS

A világ elfoglalt. Vannak fiatalok, az öreg meg örüljön, hogy törődnek vele, várjon az elmúlásra, de hogy magát az öregedést hogyan vészeli át, az nem inge senkinek.

Márpedig engem éppen ez foglalkoztat. Nem akarok része lenni annak a méltatlan kapkodásnak, amely az elvált kor elvált lényeinek osztályrésze, amely gyalázatos vitustáncra emlékezteti a szemlélődőt.

Mindjárt megmagyarázom, mire gondolok.

Pár napja egy tanítványom feltett a netre egy képet. Szülinapi bulija volt, a huszadik, ő maga egy szál dekoltázsban, az ölében félig felegyenesedve, terpeszállásban egy negyven körüli meztelen férfi, amint éppen a lány melléhez szorítja a péniszét.

A lánnyal semmi bajom. Fiatal, élni akar, a hormonok fel-alá szaladgálnak a zsigereiben, de a férfi elgondolkodtatott.

Mi magunk volnánk, akik elhitetjük a fiatalokkal, hogy élni nem más, mint leinni magunkat és összefeküdni egy testtel?

Valóban ez volna az, amit életnek nevezünk?

Negyvenes nők kínálják magukat az utcasarok helyett a világhálón, a gyerekek a szomszéd szobában egyedül, felvisznek valakit, jó esetben három-négy hónapig ha marad, de addig buli, ötvenesek veszítik el a fejüket a gondolattól, hogy élvezhetik a szex ízét.

Nem tudom.

Eszembe jutott, ha majd elfogy az élet, három férfi ül majd az ágyamnál. Férfiak, akiket szerettem, akik szerettek engem.

A többi miért? Minek?

Annak a húsz éves lánynak lesz az oldalán bárki, amikor abortuszra megy? És a férfi? Nem fér a fejembe.

Nem panaszkodás. Nem ítélet. Csak olyan, mint ha egy hanyatló birodalmat látnék: dekadencia és csömör, miközben szépek, gyönyörűek a hajnalok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.