ÖRÖK SZERELMEM

Most aztán tényleg nem írok. Éppen csak néhány szót, hogy jó így, azt hiszem mégis csak jó és már majdhogynem szabad vagyok, olyan, mint a világ, közvetlen és ne remélj tőlem semmi jót, de azért mégis nagyszerű.

Derűs nárcizmusomnak hála felfelé ível a nap és vele együtt az árnyékszemélyiség, fáradhatatlan bolondságomnak birtokában nem szédít eztán sem álom, sem  képzelet.

Ó, Istenem! Ha tudnád, hány butaságomra emlékezem! Hány hazugságomra és most tessék, itt kopogtatnak mind, az egymásba fonódó gyertyaláng, kérik, engedjem be őket, nekik jogaik vannak, holott a lélekből kiáradó fény nélkül mind képlékeny alak, amelynek vágyaim kölcsönöz külsőt és mindannyiunknak bűntudatot.

Vagyis nem létezett. Egy volt és ezáltal egy-szerű. Ugyanannak a lényegnek anyagba rejtett, megejtő utánzata.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.