PPOPOZÍCIÓ

Egészen meghökkentő a dolog.

Elképzelem, amint a szeretett lény kudarcként éli meg, hogy nem viszonozza, amit érzek, amint kínjában úgy tesz, mint ha herótja volna attól, hogy vagyok, elképzelem, amint ül és szemrehányással illeti önmagát, amiért olyan klassz nő, mint én, nem érintem a vágyait és mondjuk ki, nem érdeklem őt.

Annyira abszurd, hogy mást sem teszek, csak mulatok. Ilyet még a jó öreg Shakespeare sem kockáztatott, hogy a férfi, aki látványosan elkerüli a nőt, szobájába és némaságába burkolózva arról a bolondról álmodozzon, akit úgy hajt el maga mellől, mint bolhás kutyát a  tót. Van benne merészség, nem vitás.

A valóság azonban prózaibb.

Azt sem tudom, él-e. Ha látnám, megdöbbennék a változáson, amely azóta, hogy akkor ismertem, végbement. Játszom a gondolattal, ha ő keresne, megkínozni sem volna kedvem.

Közömbösen, értetlenül nézem, mit keres egyáltalán.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.