Naplóⁿ

Este tévét nézek. Nem mintha lekötne, próbálom elterelni a figyelmemet.

Gyakran eszembe jut, milyen jó veled, hallgatni a véget nem érő történetet, gyakran, pedig nem ismertelek.

Magamra húzom a takarót. Beszélek hozzád, nyilván fölösleges. Nyilván beteges, ahogyan ennyi év után az eszembe jutsz.

Nem mondhatnám, hogy vidám. Meg szomorúnak se mondanám. Van, ahogyan vagyunk mi mind. Nem jó, nem rossz. Aztán megijedek.

Gyűlölök. Hálát adok, amiért vagyok. Amiért másokkal űzöd az emlékeket. De hiszen nem voltak emlékeink.

Egy gyors ima, egy fohász:

Bár volna Isten! Bár volnának angyalok! Bár lehetnék, ahova mindig is vágyom, melletted!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.