BARÁTOM, A SZEPLŐTELEN

Ha azt mondom, félek, félek megint, ahogy közeledik a hétfő, mint aki kényszerzubbonyba bújik, úgy öltöm magamra a boldogság színét és indulok hozzád, vajon nem akarnál kioktatni, papolni nekem, hogy bezzeg őszinte, tiszta ember nem jelmezt visel, de igaz és hiteles, bárhol volna is?

Papolj csak bátran! Amikor eltévedek, te sárral kened be testemet. Fejemre olvasod, amiért nem dicsőítem a napot, megölsz - igaz hitednek birtokában.

Egy gyermek jön arra. Kézenfog, leül a porba, a madarak dalát hallgatja. Hallgatom őt, a madarak dalát. Elálmosodom. Hiszem, még nem láttam hozzá foghatót.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.