FÁK KÖZT NAPFÉNYBEN MÚLIK MINDEN

Nem vagy itt. Nem látlak soha. A napok telnek, az éjszakák bénultan, álomtalanul ájulnak a semmibe. Péntek. Két hosszú nap. És persze nélküled, itt, a világ végén, megint.

Nem panaszkodom. Tudod, minden remekül megy. Minden úgy alakul, ahogy terveztük, csak éppen nem jó. Ez persze senkit nem zavar.

Hogy iszonyú arra ébrednem, hogy az ágy üres, hogy nem foglak látni ma sem, és pénteken, valahol a végtelen terek egy másik táján, egy hatalmas parkban, ahol veled kellene lennem, fák közt, napfényben, elmúlik minden, és lehetnél te, ehelyett csak idő, idő - nélküled.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.