CIGARETTA ÉS SZÁMÍTÓGÉP

Az életem egyetlen értelme, hogy pénzt keressek, hogy eltartsam azokat, akiket akaratuk ellenére citáltam ebbe a földi felfordulásba, na és hogy írjak.

Az előző kényszer, az utóbbi muszáj. Szép kis szabadság! Ehhez viszonyítva az összes többi akcidentális, ma valahogy nagyon megy nekem a latin, még a szerelem is, hű, pedig az piszok jó!

Persze nem sokáig. Mennyit adjunk neki? Egy hetet? Egy hónapot? Na jó, legyen egy év. Az alatt előjönnek az életnek azok a szépségei, mint a "hol lakjunk", "anyád megint beszólt", "rühellem, hogy a fiad képtelen köszönni", és a tüskéknek, marakodásoknak, amelyek szép lassan megmérgezik a lelket, vége-hossza nincs, mert hát hogy a fenébe szeressük azt, aki az ódát nem ismeri, nem tudja, hogy ahol én fekszem, az az ágyad, nem tanulta meg, hogy aki az anyám vagy a gyermekem, arra se szót, se kezet emelni ne merj, mert ellenem lázadsz, engem ölsz, amikor őket gyilkolod, hogy épp az bennem a nagyszerű, amit a szememre vetsz, mellesleg pontosan ezért szerettél belém, szóval akkor hogyan szeressünk?

Marad az írás. Egy-két elvérzett halott, sebesült, mennyire szánom őket, köztük én, kezemben cigaretta meg ez a számítógép.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.