MENJETEK HAZA!

Na ja. Aki keres, az talál.

Egy nagy fenéket lehet itt elbújni, megpihenni, elküldeni mindenkit, ahogyan Brian abban a filmben, a picsába, és azt mondani: "Gyerekek, menjetek haza!"

Azt hittem, ide csak az jön velem, aki nem akar semmit. Különösen nem engem. Mert ez a baj ezzel a nagy büdös szeretettel, hogy folyton akar valamit.

Itt vannak például a "barátaim".

Hogy ne dohányozzak, ne annyit, csináljak valamit a gyerekeimmel, ne ugorjak fejest a kapcsolataimba, ne irkáljak fűnek-fának, járjak el misére, ne csináljam a hülye agykontrollt, pedig bejön, hallgassak rájuk, mert ők aztán mindent látnak, mindent tudnak, értem és helyettem, csak éppen kurvára könnyű a másik ember rovására szeretni, meg okosnak lenni, meg jótanácsokat osztogatni is kurvára könnyű dolog.

Akkor hogy van az, hogy a házasságuk szétment, hogy a gyerekük, ha nem is tizenhat, de harminc évesen megzavarodott, hogy volt két infarktusuk, holott én most csinálom az elsőt és, mindent egybevetve, hogy a bánatba van az, hogy engem mindenki szeret?

Amire ebben a percben vágyom, az a teljes érdekmentesség. Valaki, aki nem akar semmit. Még az estémet sem.

Istennek persze, és ezt mindig is tudtam, van stílusérzéke.

Hónap vége, a számlán mínuszok, mire megcsörren az "érdekmentes" telefon, és a vége, hogy adjak egy ezrest és vigyem a metróhoz.

Ezek után csoda, ha inkább írni akarok?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.