ELHAGYOTT HANCÚROZÁS

Egy kicsit őszintén, magam, egyedül, ahogy az Isten megteremtett.

Jó voltam? Nem, nem hiszem. Ma valahogy minden másképp sikerült.

A baj az, hogy a fejemmel értékelem a történteket.

A több hónapon át tartó hallgatást, aztán a hirtelen szerelmet, szenvedélyt, akkor, amikor én már lezártam, a dolog bevégeztetett, és persze, egyedül lenni nem éppen szívderítő, de ha másra nem, arra mégis csak jó a virtuális ömlengés, hogy ne érezzek semmit, vagy mire érezném, már máshova ragadjon a gondolat.

Nem. Tudod, azért, hogy elkerüljem a magányt, még soha nem kezdtem senkivel. Erre szoktam azt mondani, akkor már inkább a kezem vágom le tőből, semhogy olyat öleljek, akihez nem köt más, csak a bujaság. És nem az erkölcsök miatt. Hanem mert nem megy.

Úgyhogy ez sem jött be. Egyébként döbbenten nézem, hogy egyáltalán felmerült benned, hogy kipróbálj, vizsgálj, kutass, hogy várni, szenvedni hagyj, és dacból, makacsságból, vagy ki tudja, miért, hazudj nekem. Mert hát ez történt. Ezen lehet szépíteni, de fölösleges.

Kész. Elveszett. És most magyarázkodom, hogy érts, pedig nincs mit érteni. Túl sokan hagytak már el ahhoz, hogy megtanuljak veszíteni. Nincs több. Nincs tovább. Nincs semmi. Egyszerűen elegem lett az idétlen játszmákból, a kergetőzésből és a hancúrozásból, én embert kerestem.

Ha fruskának néztél, miről beszéljek veled?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.