AIDA SZABADON

ametiszt és amnézia

Természetesen nem ametiszt, hanem Amnerisz, és az amnézia is csak eszembe jutott, mint Ftáról Ptah és Radameszról a radai rossebb, és akkorát nevettem, mint hosszú évek óta nem emlékszem már, mikor.

Az előadás nagyszerűen sikerült. Verdi egészen ritka, páratlan hóhányója a művészvilágnak, ahogyan szegény Hoffmann is bizonyára szétitta az eszét, ha folyton egereket látott, mindenesetre hihetetlen mesemondó mind a kettő!

Szédületes, ahogyan a közönséggel játszadozik! Mármint Giuseppe V., akitől ezúton is elnézést kérek a megszólításért, de a lélegzetem is eláll, ahogyan megkeveri a lapokat, a sztorit, a hangzást, pedig, te jószagú, hányszor tér vissza ugyanaz a motívum, és mindig más, mindig tud rajta valamit csavarintani, hogy a fül bódultan és elvarázsolva kövesse a dallamot.

Igazi, a legjobb értelemben vett pernahajder!

És akkor jön a szünet. Már akkor érzem, hogy nem lesz jó vége, amikor szelíden figyelmeztetnem kell gardedámomat, ha volna olyan kedves arrébb húzódni a hamutáltól, hogy más is hozzáférjen, majd alig néhány szempillantás múlva azon veszem észre magam,  hogy az estélyis hölgy, akinek az érdekében felszólalni bátorkodtam, már ki is túr a dohányzó legtávolabbi zugába, nyilván magától értetődőnek tekinti, hogy a világ az övé, és hogy a többi füstölgő dögöljön meg ott, ahol van.

Ettől aztán széles nagy jókedvem kerekedik, mert ha valami, az emberi ostobaság és a suttyó kivagyiság mindig megnevettet. Kísérőm, aki nyilván észreveszi, hogy veszedelmesen villogni kezd a tekintetem, mielőtt egy laza mozdulattal bájosan rámosolyognék a csotrogányra, hálából, amiért olyan elbűvölően tapló, úgy dönt, színházi történetekkel szórakoztat, mert hogy körülöttünk mindenki más az előadóművészetek dramatikus élményét onanizálja, elnézést, analizálja, amiről aztán eszembe jut, mennyire nehéz is visszafognom magam, amikor mindenki olyan kurvára műértő.

Emlékszem, ünnepek voltak, vagy épp a keresztény bölcseletről kellett volna levezetnem egy beszélgetést, és kialvatlan voltam és lusta és egyáltalán, és úgy éreztem, Szent Tamást előbb látnám a hátam közepén, mint sem a Summa Theologiae-t elemezzem, ezért gondoltam, legyen aznap inkább Ferenc és a Naphimnusz, de végül, hogy milyen apropóból, már nem tudom, lehet, a magyaros kolléga kért meg vagy valaki más, lényeg, hogy rábeszéltek, nézzünk meg egy részletet Zeffirelli Napfívér, Holdnővéréből.

Már az ötlet is gyanúsnak ígérkezett, hogy ebből akár még baj is lehet.

Először, mert a Rómeó és Júlia után Napfívért nézni kész öngyilkosság. Másodszor, mert épp tomboló hangulatomba érkeztem, ilyenkor nehezen viselem a rózsaszín álmokat, de jó, beleegyeztem, legyen Zeffirelli, és lőn. 

Fél éjjel győzködtem magam, hogy milyen piszok egy nagy film, és milyen fontos mérföldköve a kultúrának, meg hogy majd elbőgicsélünk rajta, majd feltámadnak a magasabbrendű erkölcsi tudattartalmak, meg amit akarsz.

Aztán jött az óra. És hát kéttannyelvű csoportról lévén szó, csupa angolul perfekt zsivány, annál a jelenetnél, amikor az érző léleknek hangosan bele kellett volna vonyítania az elsötétített osztályterem éjszakájába, az egyik tüneményes gazfickó, nem volt nap, hogy ne akasztotta volna össze a bajszát az elöljárósággal, a legártatlanabb, a legcsodálkozóbb szemekkel rámnéz és azt mondja, egészen halkan: "Tanárnő, ezek az olaszok ilyen félelmetesen jól beszéltek már akkor is angolul?"

Végem volt. A visításszerű röhögés úgy tört ki belőlem, mint a Felkelő Nap Házából a szexuálisan túlhajszolt börtönőr, és az órának lőttek.

Vagy ott van az emlékműsor. Ami rádión ment, a ketyerét kikapcsolni nem lehet, és, bárki szerkesztette, már tizenötödik perce nyomatja a háborús idők fehér táncdalait, azok közül is kizárólag a minden zeneiséget nélkülöző, csöpögésig túlfűtött alkotásokat, és úgy érzem, minden akaraterőm szertefoszlik, ha ez tovább tart, amikor egy, amúgy kiváló neveltetésnek örvendő fiatalember odafordul: "Tanárnő, felkérhetem?" A reakciót ezúttal nem ecsetelem.

Vagy vizsgán. Amikor a delikvenst beetették, hogy Szophoklész Antigónéja egy Antigó nevű pasas hűtlen nejéről szól, akit elcsábított Szókratész, és naná, hogy a kölyök kihúzza a görög drámát, nagy büszkén odabiggyeszti színházi alapismeretinek hiányához a fentiekben vázolt karcolatot, és a borúra derű, a bizottság a pad alá esik.

Amint anekdotázunk, ismerősömnek eszébe jut még egy színházi élmény, valami eszméletlen löttyöt kellett megnéznie, amolyan se nem mese, se nem romantikus líra lehetett, és hát ritka szirupos volt az egész.

Mielőtt a néző túlságosan elérzékenyült volna, a színésznő, mélyen átszellemült arccal, rámered partnerére és nekiszegezi a kérdést: "Ki vagy te, szépséges vitéz?" Mire az első sorban egy addig békésen szundikáló részeg rávillantja bárgyú vigyorát a hercegnőre és beszól: "Hát a Sanyi!"

Jó, szünetnek vége, készítem magam a tragikus kibontakozásra, jön az árulás, mindenki meghal, vagy majdnem mindeki, aki számít, meg hú, meg szomorú, meg ez itt most nagyon komoly, leülünk, kezdődik egy ária, Aida a kedvesére vár, nekem meg, mikor máskor, eszembe jut a Sanyi.

Nem, nem vertem szét a jelenetet. Csak a szemem lett teli könnyel, meg az arcom vonaglott olyan kínokban, mintha a szívembe markoltak volna.

Hazafelé, mert az sem utolsó szempont, hogy nem kell egyedül keresztüljönnöm a városon, mögöttünk két tündér elemzésére leszünk figyelmesek. Istenem, segíts! Már jöhet is az Annie Hall, megvan a kulcsszó, és aztán hangosan: "Csak volna itt Mcluhen!" Majd haza.

Tudom, az ember ne járjon operába, ha élete összes hülyeségét egyetlen estébe zsúfolja, főleg, ha enyhén antiszociális a humorérzéke, és bár esküszöm, a mese varázsa valóban lenyűgözött, de hogy ekkorát szórakoztam, talán az sem utolsó.

 https://www.youtube.com/watch?v=y4KIpI20cd8

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.