EMBERÖLÉS ÉS SZERETET

Azt kérdezed, miért bántunk olyanokat, akit nem szeretünk.

De hiszen mondtam már.  És hogyne emlékeznék a példázatunkra, az elefántra, aki akaratlanul is bánt, meg hogy a másik, aki szeret, de mi nem kérjük az ő szeretetét. 

Létezik, hogy csak ez a két ok játszhat közre, amikor akkorát kapsz a szemed alá, hogy hónapokon át lila foltokban henteregsz?

Az elefántok tragédiájáról már eleget beszéltünk. Ő szegény nem sokat tud magán zsugorítani, meg aztán, hogy nem lesz belőle balerina, az is hótziher. Vagy megszokod, vagy lapátra teszed. Más nincs.

De mi van a második esettel, amikor az egyik fél szeret, a másik számára azonban ez a szeretet nyűg?

Könnyelműen azt hangoztattam egyszer, hogy olyan nincs. Mert ha szeret, nem is próbál felkutatni, megtesz mindent, hogy ne szenvedjem, ne lássam a szeretetét. És alapvonalaiban, hogy a Grundrisséről se feledkezzünk meg egészen, a dolgot ma is így gondolom.

Emlékszem, G. azt mondta egyszer, találkozott a nagy Ővel és szerelmes. Nem éreztem többé, csak megnyugvást. Hogy hála Istennek, végre él.

Vagy R., aki azért mégis csak húsz éven át szeretett. Egyetlen egyszer említettem neki, mennyire fáj látnom, hogy boldogtalan, hogy még mindig szeret. Mintha elvágták volna. Azóta nevet és távolról gyönyörködik abban, hogy élek, írok, hogy megvagyok nélküle. 

De van más. Előbb duzzog, majd gyűlöl, majd lángol megint, végül én leszek minden indulatának egyetlen tárgya, és közben szemrehányóan ismétli magának, nehogy elfelejtse, mennyire szeret.

És itt derül ki, hogy valójában, aki szeret, az nem bánt! Csak az okoz fájdalmat, aki az irántunk táplált szeretet színében önmagának a szerelmese.

Amiből egyben az is következik, hogy én sem tudok fájdalmat okozni annak, aki valóban szeret, legfeljebb akkor, ha önmagam ellen vétek. 

Marad tehát, amit eddig soha nem akartam elhinni, hogy legelőbb az bánt, aki nem szeret és azt, akit nem szeret.

De hiszen ez ellentmond minden eddigi logikának! Mi a fenének bánt, ha számára közömbös vagyok?

És a válasz, bármennyire is kiábrándító, azért, mert nem tud szeretni, és mert mindent és mindenkit irt, akiben a szerelem képességének akár csak szikráját sejti. 

Öncélú, önző homocidium ez, ebből merít erőt szeretet híján a lélek ahhoz, hogy fennmaradjon.

A gondolat megrémít. És félek, igaz.

https://www.youtube.com/watch?v=A6i1ywioIm0

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.