ÁMOR ÜVEGPALACKBAN

A fákon, azok a buta kis karcolások, hogy te meg én, meg az a szív, az örökké változó nevekkel, az örökké változatlan nyíllal, ez minden, amiért kikászálódunk az ágyból, ajtót nyitunk a reggeleknek, ennél több ma sem történik, legfeljebb nincs bennünk bátorság belevésni a padba, hogy palackba zárjuk a pillanatot, mint akkor, legfeljebb ma már egész kis kollekció porosodik a polcokon, telis de tele azokkal a mindörökké tartó pillanatokkal, és hát hova is férne el még egy palack.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.