TÖREDÉKEK EGY VITA FELJEGYZÉSEIBŐL

https://www.youtube.com/watch?v=gRdfX7ut8gw&feature=related

tabu és közösség

Olyan kedvesen váltasz nézőpontot, mint ha a világ legtermészetesebb dolga volna egyetemes érvényre emelni ítéletünket.

Hogy a közösség végső soron az egyén életben maradását szolgálná?

Nem, azt én nem hiszem. A közösség önálló lényként viselkedik és kizárólag önnön fennmaradása érdekli, ha kell, az egyén rovására is.

Olyan, mint amikor levágom a fél karom, hogy megmentsem a szervezet egészét.

Nem a szervezet szolgálja az egyént, hanem megfordítva, még akkor is, ha a szervezet egészének az állapota mindenkor kihat a részek közérzetére.

A tabu eredete soha nem az egyénben található, noha a rá vonatkozó tilalmak az egyének közvetítésével és az egyéneken keresztül nyilvánulnak meg.

Ha a tabut egy adott rész nem tekinti sajátjának, akkor igen, az ő számára az egész sem egészen megfelelő, de már megint hibásokat keresünk, holott fölösleges, a közösség törvényszerűen lesújt az egyénre, az egyén pedig akaratlanul is áldozatnak érzi majd magát.

Nem hiszem, hogy minden esetben, amikor az egyén lázad valamely szigorú parancsolat ellen, lásd bűnöző, ez okvetlenül a közösség egészének a működésére vezethető vissza. Még Epikurosz is megengedi az elhajlást.

De ha már kialakult a törvény, a tilalom, a közösség igyekszik leverni mindenkin. Az erő, amely mindebben közrejátszik, a hatalom, amely az egyénben is működik, sokrétű.

Egyrészt az egészhez való tartozás igénye és szüksége az egyén részéről, másrészt a kanti imperatívusz, amely arra figyelmeztet, ha az egyén mindenkori szeszélye általános akaratként jelenne meg, az magának az egyénnek is a pusztulását eredményezné az egésszel együtt, harmadszor belép a hagyomány ereje, amely megint csak újabb adalék egyén és közösség kapcsolatához, és amely MINDEN közösségben működik, mégpedig rendkívül hatékonyan, jóllehet a hagyomány születésekor az egyén többnyire távol marad, de a közös élmény és a tapasztalat, amely a hagyományra épül, na meg a kollektív tudattalan az egyén lelkében - mindez gondoskodik arról, hogy tiszteljük és életben tartsuk, azaz megfelelő változtatásnak, reinkarnációk sorozatának vessük alá, hogy ne lehessen halott tradíció.

Képzeld el, ha holnap minden boltban kínaiul kezdenél beszélni. Rendben, megteheted. A hagyomány értelmében bűnt követsz el, hiszen tudnál a közösség nyelvén is beszélni, mégsem teszed, vagyis a) nem tartod magadra nézve lényegesnek az elvárásokat, b) meg sem próbálod meggyőzni a közösséget, milyen remek is lesz, ha holnaptól mindenki azon a nyelven beszél, amelyik éppen kedvére való, függetlenül attól, megértik-e őt vagy sem.

Vagy holnaptól általánossá tesszük, hogy nő ne szüljön gyermeket. Végtére is megoldható a dolog nélkülünk is. Beláthatatlanok a következmények, és e percben nem áll rendelkezésemre olyan adat, amely meggyőzne a jelenlegi hagyomány felborításának szükségességéről.

Igen, a tabukra vonatkozó törvény - hatalom. Talán a legerősebb, amit tudok. Nem lehet véletlen, hogy az ilyen mértékben védett tárgyakat külön névvel is megtiszteljük.

közösség és tradíció

A tabuknak nagyon is sok köze van a hagyományhoz, legalábbis úgy gondolom. A hagyománynak pedig hozzám. Meg sem születtem, meg sem fogantam volna hagyomány nélkül.

Na, persze a hagyomány nem mindig kedvemre való, olykor egyenesen gúzsba köt. Ilyenkor jön a lázadás, a forradalom vagy a reform, amely mellesleg újabb hagyományt teremt.

De túl azon, hogy állítom, a hagyomány alapvető, mégis mi az, ami miatt azt gondolhatnánk, hogy egyenesen nélkülözhetetlen?

Gondolj a megismerésre és a sztereotípiák fontosságára. A köznapokban való eligazodásunkat szolgálják, és nyilván, ha nem szilárdulnak előítéletekké, jelenlétük igen sok haszonnal jár.

Valahogy így van ez a hagyománnyal is.

Sokkal több előnyöm származik belőle, mint hátrány, és ha kellőképp rugalmas, márpedig dinamikus közösség esetén a hagyomány folyamatosan gazdagodik, egyre színesebb lesz, hagyja, hogy az egyén maga is hozzáfűzze a maga önállónak vélt rendezői eligazítását, nos, ilyenkor a hagyomány csodálatos.

A tabut, vagyis a tilalmakkal körülhatárolt tárgyat, helyesebben az őt védelmező törvényeket magukat is a hagyomány hatalmával óvja a közösség.

Miért érezzük mégis idegennek egyik vagy másik tabut?

Talán mert magát a közösséget, amely védelmezi, érezzük távolinak, tőlünk elrugaszkodottnak.

Hogy aztán miért alakul ez így, arra legfeljebb a konkrét közösség és az egyén élettörténetének az elemzése alapján válaszolhatunk.

Közösség, kultúra, tabu - ha tehernek mondod, nem fogok vitába szállni, hiszen a szerelem is teher, a gyermek is teher, az agg szülő is teher, de olykor édes teher.

https://www.youtube.com/watch?v=RJPiNrSPWcM

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.