MEGINT EGY PRÉDIKÁCIÓ

Az ember végső soron morális lény. Választ, dönt. Például azt is, hogy egy adott cselekedetet a morális nézőszögből ítél-e meg vagy ellenkezőleg, egyfajta univerzális Jin-Jang összefüggésen belül értelmez, esetleg a szociál-darwinizmus szellemében vagy mint megfáradt pszichoanalitikus, valamiféle kórtörténetet vázol.

Rendben, ha effajta nézőpont váltás történik, hajlandó vagyok megengedni a dialektika elnevezést, bár továbbra is vannak fenntartásaim.

Engem az zavar, ha a nézőpontok gátlástalanul egymásba olvadnak, a fent és a lent, a morális és az oknyomozói hókuszpókusz, a gyilkos és az áldozat, mindkettő nem pusztán logikai-grammatikai kategória, de alapvetően erkölcsi fogalom,  kezdenek nem egyszerűen helyet cserélni, de feloldódni abban az igen kényelmes és minden felelősségérzet alól felmentő olvasztótégelyben, amely az én világomban kizárólag a Jóisten számára átlátható, és amelynek földi imitációja az emberi választás, mint morális cselekedet  felfüggesztését, következésképpen az Ember mint erkölcsi és egyben értékítélettel bíró lény visszavonását tételezi.

Mindenről lehet beszélni. Mindent meg lehet érteni. Egyetérteni mindennel nem lehet. Ezt hívom "moral stand"-nek, nem tudom, mi volna a megfelelő kifejezés, a legjobb talán a gerinc vagy tartás, de ennek a feladása ráadásul még egyfajta csalárdságot is sejtet, hiszen kilépni önmagunkból, felelősségünk bűvköréből amúgy sem volnánk képesek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.