OLVASOM FELDMÁRT

Olvasom Feldmárt, olvaslak téged, olvasom, amiről beszélgetünk, és íme a kulcs.

Amit mindketten tudunk, hogy nem ott van a dolog elhibázva és elásva az önkínzások és kínzások ebe, hogy szeretném, hogyha szeretnének, hanem hogy nem szeretjük eléggé önmagunkat.

Én persze ritka egy nárcisztikus nőszemély vagyok, nem tehetek róla, késői gyermeknek születtem, amolyan szerelem gyerek, anyámék épp válni készültek, amikor, meggondolván magukat, beleszerettek engem ebbe a világba, így harmadik lettem a sorban, egyetlen kislány, a tenyerükből etettek, óvtak naptól és széltől, és elhitették velem és önmagukkal, hogy bármilyen pulykatojás volnék is, annyi szeretet, élet, hit és bizalom sugárzik belőlem, amiért más odaadná az összes plasztikai műtétjét.

Ezért is nem csináltattam magammal semmit. Ezért hagytam, hogy az élet arcomra írja az emlékek és az évek nyomát, hiszen hozzám tartoznak, én vagyok.

Emlékszem, amikor néhai kedvesem elmesélte, hogy a házasságát egy kozmetikai beavatkozással indította, egészen zavarba jöttem. Na, basszus, ha nem volt egy külszíni bányarém, akkor mi a fenének kellett a kozmetika?

Ami elmúlt, elmúlt. Az ember sokféle, a frigy nem volt örökéletű, minek bolygatni a mások titkait.

Aztán eszembe jutottál te, meg én, amikor épp ellenkezőleg, azt nehezményezted, hogy melltartót hordok, pedig nem csak azért volt ez, hogy jó kis push-up-pal erősítsem az énképemet, hanem mert egyrészt esztétikus, másrészt együtt halad a korral, és ez utóbbi, mint vágyálom, mégiscsak a személyiségemhez tartozik. Mire te azt válaszoltad: "Kamu!"

Mindegy. Kicsit zavart, hogy ennek ellenére megnézted a nagybögyű cicababákat, push-up-ban és teljes harci díszben, de nem tettem szóvá, te tudod, miket beszélsz.

Aztán azt is megértettem, miért van, hogy egészen addig lelkesedtél, amíg rá nem jöttél, hogy amilyen marha vagyok, még a végén megszeretlek, és attól kezdve pontosan úgy bántál velem, ahogyan magaddal tetted volna, ha egyáltalán eljutsz odáig, hogy szeretni próbálj valakit.

Tilalom, elvonás, durva negligációja a másik létezésének, csupa finomság, amiért húsz év börtön is kevés, hogy végül odabiggyeszd a sírfeliratot: "Írj bármikor, minden sorodat elolvasom."

Majdnem mondtam neked akkor valamit. Tudod, kit olvass, ha szeretni ezt a felemás, zavaros, ugyanakkor elbűvölő és bájos ént nem tudod! Olvasd a Bibliát! Nem, inkább Buddha beszédeit!

Ott talán elegendő rigiditásra találsz, hogy ne kelljen többé szeretned, és ezáltal közröhej tárgyává tehess mindkettőnket, mielőtt végkép megunnálak és azt mondanám: "Tudod, mit? Mostantól szórakozz magad!"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.