CSALÁDTÖRTÉNETI KITEKINTÉS

Akkor most szórakoztatlak egy kis családtörténettel.

Apám, aki 94-ben halt meg, vagyis árva vagyok, mert két évre rá anyám is meghalt, és hogy árvának lenni nem jó, azt csak azóta tudom, de hogy ne keveredjek egészen össze, erre hajlamom van, apám imádott énekelni, ami, lévén férfi, nem jelentette azt, hogy tudott is. Saját bevallása szerint abszolút zenei hallása volt, amire én csak azt szoktam mondani, hogyne, abszolút belső zenei hallása van, csak hát azok a fránya hangszálak nem engedelmeskednek, és ami kijön, no, attól még a fatőkés zongora önbizalma is visszatérne.

Szerintem bolond volt, de csodálatos ember, harminc éves koráig boldog és bohó grafikusként éhezett, aztán, anyámnak hála, lett három gyermeke, ezzel álmai és az ifjúság bizonyos értelemben véget ért, de legalábbis változtatott az életén, elvégezte a műegyetemet és kibernetikus lett, aki hétvégén rajzolt és közben időről időre dalra fakadt, valami hihetetlenül hamisan, mint Wagner úr a hírhedt Rejtő regényekben.

Mi egyenesen imádtuk a muzsika perceit, a család legderűsebb pillanatai közé tartozott, amikor egyszer csak kivágódott a dolgozó szoba ajtaja, megjelent apám kissé zilált feje, fülig mosollyal: "Na, emlékeztek erre? Maruszkám édes, te tudni fogod!" És rázendített! Na most durván húsz perc hiábavaló kísérletezés után könyörgőre fogtam, hogy inkább csak a ritmust, az azért mégis csak megbízhatóbb, s a végén kiderült, hogy a Szerelmi Bájital legismertebb motívuma volt, az Una Furtiva, amely azonban atyai interpretációban a felismerhetetlenségig módosult.

Szóval, ha engem hamissággal bárki emberfia ki tud kergetni bárhova, akkor az valóban őstehetség, amit egyébként nem kétlek,  hogy akad, csak könyörgöm, ne kapja fel az orrát, ha közben megfulladok a nevetéstől, apám találós kérdéseihez ugyanis a nevetés mindig hozzátartozott.

Hogy miért mesélem mindezt most és éppen neked?

A napokban itt járt a fiam. Régi Megasztár jeleneteket mutogatott, majd magunk is nótás kedvünkre kerekedtünk, amikor is a kislányom, Eszter, rosszallóan megjegyezte: "Ha nem fejezitek be ezt a kornyikálást, én most azonnal itt hagylak benneteket!"

Hiába! A fiatalok már csak ilyenek!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.