KABÁTOK, PULÓVER

Nem haragszom én senkire. Amikor dühös vagyok, az más. Olyankor elfog a harctéri idegesség, úgy felcsattanok, mint rossz poén, csak hát jobban hasonlítok egy vulkánra, mint domesztikált tréfaözönre, de azután? Semmi!

Nincs miért haragudnom.

Ha meggondolom, miért neheztelnék egykori hitvesemre, ha az esküvőnk éjszakáját egy Irén nevű lánnyal táncikálta át? Istenem! Fiatal volt és bohó! Akkor persze nem voltam boldog. De zsémbelni? Most? Utólag?

És hát akkor sem voltam elragadtatva, amikor József odaállt elém, hogy ő bizony nem bírja már, hogy annyi a gyermekem, mint másnak ünnepnapon a násznép és lelécelt. De haragudni? Hiszen csak túlélni próbált a nyomorult.

Vagy ott van a Béla. Dehogyis haragszom én rá, amiért fűt-fát ígért, aztán a legelső alkalommal úgy zavart el, mint annak a rendje. Nincs abban semmi megbotránkoztató. Így, ennyi év távlatából már tényleg nincs, meg aztán  volt abban szép is, meg jó is, mint bárkivel, örökké pedig az egyéjszakás kalandok sem tartanak.

Vagy itt vagy te. Amióta felakasztottalak a szekrényembe, egyenesen elbűvöl, ahogyan mosolyogsz. Talán már arról is megfeledkeztél, hogy számonkérd rajtam a verseket.

Amúgy nincs miről írjak.

Néhány kabát, egy pulóver, ez minden.

Melyiket adjam neked?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.