GOETHE SÍRJÁNÁL

Oly szép vagy, ó maradj, ne menj!

Csodálatos!

Engedni a percet, szélesre tárni ajtót, hatalmas, szárnyas ablakot, hagyni, hadd múljon emlék, férfiak, fájdalom, útjára bocsátani a mindenséget, hadd lélegezzen, szabadon, ahogyan előttünk lélegzett, amikor nem szorította markába tulajdonlás és idő, együtt repülni önmagunkkal, ami minden, nem te, nem én, hanem körforgása a végtelennek, áradata a szépnek és mindannak, ami igaz és jó!

Goethe csúnyán megtréfálta Faustot. Vakságában a fénytől is megfosztotta őt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.