A JÁTÉK

Ahány közösség, annyi játék, résztvevő, nyelv, szabály, szerep, kivitelezés.

Bizonyos készségek és szabályok elsajátításának folyamata természetesen maga is része a játéknak, legyen szó gyermekről, felnőttről, tetszőleges szereplőről - egyre megy.

Azt azonban aligha merném megkockáztatni, hogy pusztán azért, mert valaki gyermek, okvetlenül engednem kellene őt győzni vagy ellenkezőleg, pusztán azért, mert felnőtt, bevethetnék minden általam ismert eszközt a nyereség érdekében. A játékban egyébként is gyakorta felcserélődnek a szerepek. Mindez a játéktól, a játékosoktól függ, nem beszélve arról, akarom-e (akarjuk-e), hogy a jelölt a játszótársam (játszótársunk) legyen, illetve ő maga játszani akar vagy győzni vagy valami egészen mást. A különbség óriási.

Volt egyszer egy Alfred Schütz nevű fenomenológus, ha jól emlékszem Az idegen címmel írt tanulmányt, remélem, nem keverem, a lényeg, úgy véli, egyszerre vagyunk rész és kívülálló a játék elsajátítása során, majd később a kettősség megszűnni látszik, és csak akkor tapasztaljuk ismét, amikor új játékba kezdünk vagy új játékos(oka)t fogadunk, akár a korábbi(ak) megtartása mellett.

Előnyei természetesen bármilyen játéknak vannak, ahogyan értelemszerűen hátrányai is. Ha más nem, pontosan azok az eltérő világok vagy dimenziók találkozhatnak itt vagy éppen ütköznek meg mindahányszor újabb játékba kezdünk vagy újabb játékos befogadására vállalkozunk, amelyek a másik személynek a már korábban említett megszólítását lehetővé teszik.

Úgy tűnik, egy adott univerzumon belül tetszőleges játék iránti fogékonyságunk természettől fogva adott. Ugyanakkor korlátozott számú és kizárólagos jelleggel gyakorolt játék mellett e fogákonyságunk beszűkül, megkopik, akár teljesen elvész. Az is nyilvánvalónak mutatkozik, hogy a puszta készség nem maga a játék, vagyis a játékot megelőzően aligha érdemes  olyan szavakkal dobálóznunk, mint például "természettől fogva tudunk játszani". Egyáltalán mit jelent ez a kijelentés?

Nyitottság, akarat, készség, képesség, cselekvés - maga a játék ez utóbbi megléte mellett kétségkívül az, ami, a másik négy esetben azonban csak megszorítások mellett.

Ami azt az oly gyakran vitatott gondolatot illeti, lehet-e egyedül játszanunk tárgyak és cselekvés nélkül, egyelőre csak annyit, mindez attól függ, mit értünk tárgy és cselekvés alatt.

Ha a materiális világra és azon belül a mechanikus mozgásra korlátozzuk az értelmezést, a válasz egyértelmű, igen, hiszen játékaink kivétel nélkül olyan többletet hordoznak magukban, amelynek hiányában nincs az a fizikai értelemben vett tárgy, személy vagy cselekvés, amely akár egyetlen játéknak is eleme lehetne.

Ellenkezőleg, ha a tárgy fogalom alá soroljuk az érzeteket, érzéseket, érzelmeket, képzeteket, magukat a fogalmakat és a gondolatokat is, akkor a válasz - nem.

Így aztán játszhatunk mi képzeletben vagy gondolatban bárkivel, kérdés, ő vajon tud-e erről, akarja-e ezt vagy pusztán a kör király szerepét tölti be abban a pasziánszban, amelyet a szívünkkel, a lelkünkkel, esetleg a fejünkkel, a másik személy megszólítása nélkül alkotunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.