FÉRGEK ÉS POR

Nem is azonnal történt. Lassan, hónapok alatt döbbentem rá, hogy az életemet leéltem, nincs ember, akinek adhatnék, fekszem, várom, keresem az ürügyet, hogy azt mondjam, szükséges, még, lenni, tenni, élni a megszokottat, szeretni azokat, akiket szerettem, most már elmondhatom, minden hiábavaló vitánk ellenére szerettem őket, csakhogy nem az én felelősségem többé.

Szegény gyermekem. Téged igazán féltelek. És közben látom, éppúgy elrontottam a te nevelésed is, ahogyan a másik kettőnek sem tudtam jó anyja lenni.

Mikor? Hogyan? Szégyenteljesen és remegve vagy észrevétlenül? Szeretném hinni, hogy úgy lesz. De nem hiszem. Ahogyan egyre többet élek, egyre jobban távolodom az olyan meséktől, amilyen te vagy.

Nincs semmi. Csak amit látunk és megeszünk. Férgek és por és hamu.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.