LEVÉL IRÉNNEK

peerből pedig gombot öntött a mindenható

Kedves Irén!

Valamiért reménykedtem, hogy haragodban észrevétlenül tűnök el, és akkor nem marad más, csak ez a néhány beszélgetés.

Már nem akarok abban a világban lenni, ahol csak rész szerint vagyok. Az életemet és az írást, az álmokat és a józanodást nem akarom úgy láttatni, mint ha énemnek több arca volna.

Szigorúbban, szűk marokkal mérem, mit adok ki a kezem közül. Szigorúbban, halkabban ítélem meg, mi az, amit magamból adhatok.

Gondolkodni nem sok időm marad. Dolgozom, éjt nappallá téve, amikor nem, a gyermekeimnek hála nem jut erőm, hogy botor dolgok felől töprengjek, mint az is, vajon minek is élek.

Te sokáig elkísértél. A legkétségbeesettebb, a legsötétebb időkben. Neked és még sok-sok ismerősnek hálás vagyok - a segítségért, amikor még nem is tudom, nem voltam tárgyilagos.

Könnyű szeretni. Könnyű megérteni. Könnyű hittel és vágyakkal színezni a külvilágot.

A valóság sokkal egyszerűbb. Ennünk és innunk kell, laknunk valahol, fejünk fölött a fedél, reggel a villamosjegy vagy a bérlet a zsebünkben, harmadikán a fizetés, és persze gondok, a gyerek meg hülyeséget hülyeségre halmoz, néha otromba, mint ha nem a vérem lenne, néha elesett és nélkülem nem boldogul, aztán előröl megint - nincs itt miféle értelmet keresni. Vagyunk és kész.

Remélem, nem okoztam túl sok kárt magam körül. Remélem, nem sütik rám a bélyeget: alkalmatlan vagyok.

Miért is írom ezt? Mert nem jó hallgatni úgy, hogy valaki vár.

Vigyázz magadra, kedves.

Köszönök mindent, és fogalmam nincs, írok-e egyáltalán.

Juli

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.