ELBÚCSÚZNI ATTÓL, AMI A MIÉNK

Hogy írok neked, már nem érint. Hogy gyűlöllek, már tudom, hogy vége, végképp nem érdekel.

Nőies, gyönge lélek vagy. Ostor és szögesdrót - ez lett volna a helyes recept, ahelyett hogy romantikus szerelembe ájult volna a szív, de megtörtént, már végleg így marad.

Már azt is tudom, milyen a férfi. Magányos, gyönge, nevetségesen hiú. Kevés ahhoz, hogy szeressük, és mert tudja jól, ha megismernénk, csak csalódást hagyna maga után, hát elfut és akkor szól, ha biztos távolból tudja: hangja a messzeségbe vész.

Nem, nem teszlek többé boldogtalanná. És mást sem, aki már nem érdekel. Reménykedj! Élj! Élvezd a hódolatot, hazudd az önimádatot! De tudd - nálam jobban senki nem tudja, milyen gyötrelmes ez, milyen szánalmasan kevés.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.