GOMBSZEMEK

Mindenben igazad van. Keresem a kibúvót, a felmentéseket, az életért, amit úgy éltem, hogy annyi minden nem sikerült, a vigasztalást a napfényben, ha ölelés nem maradt, az örömöt a gyermekben, amikor hideg van és fázom, esténként nagyon fázom, de egyet képtelen vagyok.

Képtelen vagyok elpocsékoltnak látni az életet, ami igaz, ami az enyém. Én ugyanis mást nem tudok.

Ha tudnék, ha mernék, azt hiszed itt ülnék, várnék a csodára, hogy valóra váljon, anélkül, hogy magam indulnék el, hogy tegyem és éljem?

Nem megy. Érted? Peer Gynt és a gomb. Ilyennek sikerültem, és e percben magam is gomb vagyok.

Hát gombszemekkel bámulom ezt a világot. Azt, amelyikről beszélsz, amelyikre vágyom, amelyiktől rettegek, amelyikben oly gyakran gyönyörködöm.

Ahogyan a gomb a kabátban. Örömöt találok benned, az emberekben, a csodában, ami az élet. Még akkor is, ha én azt nem élhetem.

Persze megfeledkezem magamról. Volt és van, hogy kialakul az érzet: "enyém".

Nekem ez annyit jelent, hogy én-részemmé teszem. És persze fáj, hogy ez az én-rész az arcomba nevet, azt mondja, nevetséges vagyok és mindvégig közömbös voltam a számára.

Mit tehetnék? Befogadom a fájdalmat is. Így mindketten, ő és a fájdalom - az enyém.

Aztán felébredek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.