SZÉP FÉNYES NAP

Nem hiszem, hogy jól érzem magam. Nem hiszem, hogy jó vagy jól vagyok. Ami vagyok,  magamnak társ, másnak idegen. Igyekszem a legjobb társaságban tölteni az éveket.

Amint leballagunk, belépünk a terembe, szétosztom a 'behívókat', pár könyv, úgy gondolom, búcsúzni és dicsérni nyugtával illik a napot, egy szó az útra, aztán a lényeg, találkozunk hétfőn meg másodikán, az eligazításon meg egy meghittebb napon - és kész.

Talán nem is volna igaz, talán túl szép is volna, ha nincs az a férfi,  ha nem penderül oda elém, még sosem láttam, ha nem mondja, nem gratulál, ez volt élete legpocsékabb osztályfőnöki órája, amin vendég volt, én meg levegőt nem kapok, csak nyögdécselek, hogy sorry, az a bizonyos óra szerdán volt, ez most nem az, el tetszett véteni a házat meg az utcát, a személyt, de már hátat fordít, már megvető mosoly és zsebrevágott kéz - magamra hagy.

Milyen szokatlan. Valami névtelen és nem jó, valami, ami célt tévesztett és most elveszett, egy töredéke az életemnek, meg persze az idő, amely mindent megold, mert én ehhez túl sok és túl kevés vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.