KOVÁCS ÚR SZERDÁN

Iszonyat, mennyire unom a fontoskodókat, az öntudat bajnokait, a becsület lovagjait, a turbékolókat, a túlórázókat, a fényes ajkúakat és az egész mesterkélt intelligenciát!

Emberi szót akarok! Önzetlen, fölösleges, emberi szót! Csak úgy, mert itt vagy, és nézd csak, ember volnál és te engem érdekelsz - de nem!

Itt mindennek célja van. Esküszöm, itt még az emésztés is kizárólag abból a célból történik, hogy valamit bizonyítsunk, ki istennek, ki önmagának, ki azoknak, akik egy fikarcnyit sem törődnek azzal, hogy eszi, nem eszi - nem kap mást.

Már csak azt nem értem, hová is lennénk, ha egyszer fogná magát az a Magasságos és odabiggyesztené teszem azt a Tóra vagy valamelyik testamentum elé, hogy: "Gyerekek, ez itt az egyetlen esély, hogy egymással beszélgessetek!" - nem tudom, mi történne.

Múlik a perc, Kovács úr pénzügyekről tárgyal, Piroska kávét főz, Guszti lakájként sündörög, aztán konchoz jut ő is, konchoz jut mindenki, én meg szép lassan megfulladok.

Vajon ha fognám magam és kinyitnék minden ajtót, vajon kirúgnának, amiért ennyire kiégett vagyok?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.