LÁTSZATRA ÖRÖK ÉLET

Sokszor elgondolkodom, mit tudok rólad, ismerlek-e, és kezdem megszokni, hogy a válasz - nem, nem ismerlek, egyetlen megszokott séma sem működik.

Ha ismerni szeretnélek, vagy TE, egészen közeli, érezlek, szeretlek, nélküled nem öröm semmi, senkivel, csak akkor kezdek újra felszabadulni, amikor már tudom, vége, mindenki megszűnik, mert írsz, látlak, veled vagyok.

Elfogadtam, hogy titok vagy, örökké változó. Elfogadtam, hogy szeretlek. Hogy mi vár még, nem tudom. Csak veled lehessek. Veled aludjak és veled ébredjek. Pedig morcos vagy, igazi zsémbes kölyök, minden reggel. És már nem haragszom. Ilyennek szeretlek, ilyennek hiányzol.

Okos dolgokat nem tudok, hiszen ismersz. Többnyire akkor tudok, ha magam sem tudom, mit beszélek.

Semmi és semmi határán a pont. Valami. Látszatra örök élet, valójában halál.

Mit árulhatnék el neked? Istennek tenyerén katica. Ez voltam és vagyunk ma mindketten. De szeretlek, és végre kettesben vagyok veled.

Tudod, az is eszembe jut, miért a vonzalom a tagadás szelleme iránt. Benned, aki örök békét és nyugalmat keres. Mennyi a pusztítás, és marad-e benned erő, hogy megtartsd az egyensúlyt?

Félek a holnaptól. Sötét, esős nap jön. Hideg, és nem tudom, mit vegyek fel. Okosnak, szépnek kell látszanom, a lelkem pedig oly távol van, lesz tőlük, mint eddig talán még sosem.

Átváltozások. Minden nap, minden perc. Jó lenne pihenni veled. Jó lenne lenni - veled.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.