KÖVEK

Fölösleges minden sor, amit leírok.

A férfi, akit szólítok, nem hall, nem olvas írásokat. Egyedül magára figyel. Fájdalmában elmerül, szemét homály fedi, elméje képzelt világok útvesztőiben tévelyeg. Magamra hagyott.

Már azt sem tudom, szeretett-e egyáltalán. Mert mondani ma is mondja, mint verset, amely ajkára tolul, ha már nem emlékszik, nem tudja, kik vagyunk.

Valahogy így szeret. Ölelés és éjszakák nélkül. Hajnalok és szeretkezések nélkül. Magányosan.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.