NAPFÉNY ÉS ÖSZTÖNÖK

A nap ragyog, látod, összeáll minden, van értelem, van isten, vagyok én, és minden úgy szép, ahogy van!

Lehet ennél nagyobb közhely?  Létezik nagyobb önámítás, mint örülni egy levélnek, ami nem jelent semmit, túl azon, hogy valamiért ontja, szórja ránk ráérő sugarait a kedves?

Mert nem szeret. Ahogyan mi is csak mondjuk, csak szajkózzuk ezt a szót, értelem és összetartó jelentés nélkül, és szeretünk mindent, telet és nyarat, a csicsókát és a töltött borjút, ha babusgatnak és ha kényeztetnek minket, vagy egyszerűen éreztetik velünk, hogy vagyunk, de hogy mit rejt az elnevezés, nincs bennünk elképzelés.

De muszáj, hogy legyen? Nem elég, hogy a szív él, lélegzik, a kezedbe veszed és úgy ver, úgy vergődik, mint ha ki akarna ugrani a helyéből, hogy lássa mindenki - van, érez, lüktet, táncol és megszakad?

Beszélünk itt össze-vissza, hogy eszmék, meg méltóság, meg annyi minden, amit kitalált ez a kincs, ez a gyöngyszem, az emberi értelem, holott nincs semmi titok. Csak hús és ösztönök.

A napokban valaki megkérdezte tőlem, ha már ennyire ösztönpárti vagyok, miért nem szeretkezünk.

Tudod, édes, mert az ösztöneim már vagy ezer éve olyan mások. Olyan, hogy is kellene ezt szépen mondanom, hogy te is megértsd, olyan emberségesek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.