BUNGEE JUMPING

Talán ma. Megoldódik minden. Ma újra az leszek, aki egykor voltam, vad, fékezhetetlen gyermeke a nyárnak, aki csak akkor élek, ha zuhanok, előbb fel, egészen a széphez, a nap szikrázó közepébe, aztán jöhet a legmélyebb depresszió!

Így jó. Már ismerős. Már nyújtóztatom a tagjaimat, a ménkűbe, most aztán megütöttem magam, hogy sürög-forog a sok ember, hogy tüsténkednek, mind segíteni akar, látod, kis butám, téged mindenki szeret.

Ennyit a fájdalomról. Mert mielőtt érezni tudnék, már újra szárnyalok, hogy elveszhessek abban a végtelen ölelésben, amit akkor adsz nekem, mindig csak akkor, amikor már ég és föld között fekszem kiterítve, eszméletlenül.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.