PIPERKŐC HÁZIRUHÁBAN

Rendben, ezzel meg is volnánk, kezd mocorogni bennem a tiltakozás, adsz öt percet és már meg is találom önmagam, reggel nyilván szétszórt voltam, vagy a konyhában hagytam vagy Heidegger alatt, de mindjárt megtalálom.

Na, itt is van. A jó öreg én, a zsémbes piperkőc, akinek annyi simogatás kell egyetlen nap, hogy Eric Berne álmában sem gondolta volna, ugrásra készen, hogy megmerítkezzen a jóleső semmittevés vagy pimaszság napfürdőjében és felöltse a bolondruhát.

Jelentem, elkészültem. A harci dísz még a fogason, de már olyan bátor vagyok, mint Góliát ellenfele, még önmagammal is megbírkózom, még ezt a nyavalygós ripacsot is zsebrevágom, aki nem akart felkelni, aszpirin után futkosott, és íme, már hányom is a cigánykerekeket és jöhet a csevegés: ím hol vagyok!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.