ISTEN BOCSÁSSA MEG NEKEM, ERRE MONDOM ÉN AZT, HOGY BASZOMALÁSSAN, ÉN EZT NEM ÉRTEM!

Hogy mit nem értek? Semmit. Így, a maga őseredeti egyszerűségében, ahogyan mondani tetszik, ahogyan képtelen vagyok megkülönböztetni a tonikát a hipertóniától,  a huszonötödik utcát a harmadik évezredtől és téged attól a pocsék gondolattól, hogy vagy.

Mert hogyan is volnál! Anyám bizonyára mesebelinek nevezne, ez az a "hol volt, hol nem volt" eset, többnyire nem volt vagy nincs.

Akkor meg miről írok? Na, ezt végképp nem tudom.

Írok, mert haragszom rád, nem is, dühös vagyok, de mégsem rád, mert amint azt az iménti konklúzióban summázni voltunk szívesek, te nem vagy és nem is létezel, hanem van itt egy elme, amelyben van a képzelet, haragudni azért csakis az elme birtokosára haragudhatok, aki azonban nem más, mint én, márpedig magamra haragudni akkor sem fogok, ha a logika úgy diktálja, mert belőlem csak egy van és engem tessék szeretni, ha másnak nem, legalább nekem és általam, vagyis nem haragszom, vagyis dühös sem vagyok, hanem csak úgy vagyok és írogatok.

Belátod végre, hogy igazam van? Megérted már, miért mondtam, hogy nem értem?

Jó. Akkor már ketten vagyunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.