ANGOLSZÁSZ SÓHAJ

Keblemre, angolszász 'wow' és minden, ami közönséges, legyen polgárpukkasztó, legyen méltó ehhez a ragyogáshoz, amely York napsütését megszégyenítve elhiteti velem, hogy gazember vagyok és azzal játszadozom, veled, vele és tudod mit, bárkivel, hogy elmondom, szeretlek, szeretlek mindörökké, szeretlek mindenkinél jobban, mert így tartja kedvem és mert nem jelentesz semmit, soha, ez jut eszembe, tetszik a szó és tetszik, ahogy a szívedhez kapsz, vajon neked szól-e a vallomás, bevallom, nem, neked aztán végképp nem, de nem bánom, adok egy percet, hogy hiúságodat legyezgesd és elhidd, emlékszem még a napra, amikor neked ígértem a szerelmemet, mert ez az én bosszúm, az én napom, az én emlékeim.

Flatus vocis.

Hallgatom, ahogyan megremegnek a fák, idebent csönd.

Mondd, kedves,  az őszi napsütés nem idézi fel benned a rettegést, hogy elfelejtelek?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.