VASÁRNAP

Szeretnék aludni. Nagyon keveset alszom. Olyankor senki, senki
nem hív, hogy itt legyek.

A hajnalok rendben zajlanak. Nincs idő megkérdezni, hova, miért, a pillanat önmagában van, a pillanat én vagyok.

Ilyenkor vasárnap mégis bizonytalan, bátortalan a mosoly. Szeretném, ha álmodnék még, emlékek és akarat nélkül - ez minden, amit oly könnyen összetévesztesz a szomorúsággal.

A két világ határán, ahova tartozom, nincsenek már, csak lényegek. Minden nap egy és végtelen, minden nap új, minden nap újra megszülettem.

Fáradok.

Vagy egyszerűen csak elkényeztetett a sors.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.