SAJNÁLOM

Amióta politikusaink rákaptak a civil kommunikáció egykor hamisítatlan szökőkútjára, gondolok itt a Facebook-ra, már nem vonz a dolog.

Kezdetben volt benne varázs. Ahogy az emberek nyüzsögtek, szomorúak voltak, szerelmesek, jókedvükben egymáshoz vágtak egy párnát vagy kivonultak a farmjaikra, kövérre hizlalták a tehénkéiket, amelyek elkerülték a gazdaság fantomját - ma már ez nincs.

Ma már betört a bizottság, a szavazatgyűjtő polgár és a pecsenyesütögető népvezér, ma már imázs van és nincs többé imagináció, egyszóval csapnivaló.

Hagyjam ott, ahol van? Ahogy magam mögött hagytam a csacskaságokkal teli MSN-t, az IWIW népszaporulati szolgáltatását vagy a burjánzó, fórumoknak nevezett orál-onániát?

Sajnálom kicsit. Mintha a Deákné vásznát siratnám. Azzal az egyetlen különbséggel, hogy a Deákné közelében ritkábban ütötte fel a fejét a jovialitás, a portáján ritkábban hegyezte fülét a badarság, néha még az is megesett, hogy csak úgy, múlatta magát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.